Sziasztok!
Megjelent az első ötpercesem, melynek főszereplője: Hyuuga Neji. Olvassátok sok szeretettel, és ezúton is ajánlanám a kisöcsémnek, akinek máig ő a kedvenc szereplője.
Egy kis zeneajánló: DJ Sammy - Heaven
Édes kis altatóm
Féltem. Egyszer. Pontosan emlékszem
arra a napra, mikor nyuszi módjára átöleltem párnámat. Annyira
szorítottam, még a kezem is görcsbe állt. Sötétbe burkolózva
ültem egy sarokban, és az egyedüli fényt Isten szikrái adták.
Vihar volt.
***
Sötét, majd hirtelen fények
jelentkeznek hangos csattanásokkal kísérve. Fejemet a párnába
fúrom, nagyon félek, reszketek, de nem a hidegtől, hanem a
pániktól. Nem csak a hangok, a jelenségek hozzák felszínre, már
azelőtt jóval bennem reked a levegő, mielőtt megtörténne.
Ajtóm lassan tárul ki. Egy pillanatra
elfeledkezem a rá következő villámcsapásról, mihelyst
tudatosul, összébb is húzom magamat.
- Neji -lép be anyám egy égő
gyertyával a kezében. -Hát itt vagy! -végre kis „kuckóm”
felé pillant, ahol elreteszelten bujdosom plüsseimmel és
kispárnámmal.
- Mami! -rohanok hozzá. Karjait
szélesre tárja, míg én közéjük vetődöm. Istenem, mennyire
jó, hogy végre itt van velem!
- Ejnye, megijesztett az időjárás?
-aprót bólintok. Ő már ezt tudta, érezte, valami nem okés,
ezért is jött át. Ajkaim továbbra is lefele ágaznak.
- Mami, alszol ma velem? -bátorkodom
megkérdezni. Remegek, bár már kezdenek elszállni visszaköszönő
démonjaim.
Anya mellém feküdt, szorosan hozzá
bújok, mert az előbbi sokk nem csitul. Kezd, de attól még ott
van. Igyekszem csak a mami illatára koncentrálni, jó mélyen
beszívom jázminos parfümjét. Orrom lassan telik meg az édeskés
anyaggal, szeretném kiélvezni minden cseppjét.
- Nem tudsz aludni? -simogatja meg
fejemet.
- nem. -Légzésem szabályos előbbi
tevékenységemnek köszönhetően, de az álommanó messze jár.
- Valamikor én is féltem a vihartól,
nincs ezzel semmi baj. Mindenkinek vannak viharfelhői. -még inkább
hozzá fészkelődöm. Kimondta a tiltott szót olyan nyugodt
hangsúllyal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne,
szerintem nem az. -Kíváncsi vagy, mi űzte el az én felhőimet?
- Igen, mami. -lelkesülök fel. Tudnom
kell a titkot! Valami jutsu, vagy még annál is bonyolultabb?
Holdövén, hol napsütés,
Csillagok ragyognak
szerteszét.
Fényt vetnek, hogy
átölelj,
Bújj hozzám még
ezerszer!
***
Az altató végére lehunytam
szemeimet. Aznap nagyon szépet álmodtam. Anya és én kettesben a
Holdon, sehol a villámlás, pusztán a fénylő égbolt és mi.
Többé nem féltem, mert ha valamiben, akkor a dalban hittem.
Utoljára láttam anyámat, de az érzés, ami akkor elöntött,
felülírta a poklot, és erősebbé váltam.
Néha még most is fülemben csengenek
utolsó szavai, élénken, elevenen. Hallom dúdolását, csilingelő
hangját, közben átkarol szorosan, finoman fog, mintha porcelánból
lennék. Persze, ez is elmúlt. Meghalt.
- Jó éjt, anya! -lehelek csókot
képére, mint elalvás előtt mindig. Remélem, valahol figyel
engem, és büszke arra, amit elértem.
Édes kis esténken öröm
jön,
Itt van, hogy minket
köszöntsön.
Ne félj, kincsem, itt
leszek,
Egész éjszaka védelek.
